2010. július 26., hétfő

Türkenit spirálon

21 megjegyzés



Ennek a láncnak igazából azért álltam neki, mert valami "gyors sikerélményre" vágytam.
Két hete ugyanis elhatároztam, , hogy megtanulom végre a "ferde" horgolást is.
Több gyöngyöstársam oldalán is láttam olyan ékszereket, amik ezzel a technikával készültek. Szóval az ihlet meg volt.Talán még a kitartás is . De mikor a harmadik nap végén már nem bírtam behajlítani az ujjaimat és álmomban is csak böktem a tűt és húztam a cérnát, viszont a szemek továbbra sem álltak úgy, ahogy kellett volna, akkor feladtam és inkább belekezdtem valami másba. Így született meg ez az ékszer. Persze ráment egy-két estém, mire végeztem a fűzésével, de utána újult erővel ismét neki álltam a horgolásnak. S lássatok csodát, azóta megy minden , mint a karikacsapás!:)
Nem sokára mutatom majd az eredményt is.Csak most eltűnök egy időre.A héten kikapcsolódunk egy kicsit a szüleimnél aztán a hét végén irány Kapolcs! Már alig várom!
 

Enikő gyöngyei Copyright © 2008 Black Brown Art Template by Ipiet's Blogger Template